Hungarizmus és vallás

"Az arcvonal elutasítja a materializmust. A vallások a néplélek idealisztikus kiteljesedései, ezért minden nép vallását a népet is megillető módon kell tisztelni, vagy elutasítani. Idegen vallásokat egy nép vagy elutasítja, vagy átalakítja, esetleg eltűri. Mindig annak a függvényében, hogy azt kik ismertették meg vele. Ezért akkor, amikor az erőviszonyok a népek között kiegyensúlyozottá válnak, vége a kozmopolita jellegű vallások térnyerésének. Az Arcvonal mindazon népek vallását tiszteli, akiknek a történelme a mi mércénk szerint tiszteletre méltó."

Győrkös István

Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom


A Hungarista Mozgalom vezetője újrafogalmazta, a mai kor kihívásainak megfelelővé formálta a hungarista eszmét. Ebbe a hungarizmus erkölcsi alapja is újra lett fogalmazva. Eddig a Keresztény erkölcsi értékek alkották a mozgalom erkölcsi alapjait, azonban ez megváltozott. A Keresztény Egyházak vezetői elidegenedtek a magyar néptől, ezért azok döntéseivel azonosulni nem tudunk. Ma már nem a dogmákba merevedett, a néptől eltávolodott vallási vezetők által hirdetett tézisek, hanem csak és kizárólag az Evangéliumban foglaltak lehetnek a hungarizmus erkölcsi alapjai, kiegészítve a magyar néplélek megnyilvánulásával, az ősi hitvilággal. Az úgynevezett ószövetség elfogadása és beemelése a vallások szent iratai közé, a történelminek nevezett vallások vezetőinek népellenes megnyilvánulásai, elzsidósodásuk és a szabadkőművesség beépülésének tényei miatt az Arcvonal nem tekintheti szellemi támaszának a jövő nehéz időszakában az Egyházakat. A vallás milyensége magánügy. Mozgalmunk vezetője úgy fogalmazta meg ezt a tételt, hogy a hungarizmus tiszteletben tart minden szeretet alapú és elfogad minden szeretet alapú, néplélekből eredő és talajgyökeres vallást.

A "Vándorsólyom"

Ifjúsági szervezetünk a "Vándorsólyom" Hagyományőrző Bajtársi Közösség. A "Vándorsólyom" ifjúsági táborok, túrák és egyéb sportrendezvények, hagyományőrző programok szervezésével segíti elő az erős erkölcsű, érett értelmű, egész emberré válás folyamatát. Nem titkolt célunk továbbá nemzetünk hagyományaihoz hűen ifjúságunk katonai szellemű nevelése.

Népi Akciócsoportok

A nemzetnek szüksége van rá, hogy legyen egy erős vas ökle, mert a jelenlegi zavaros körülmények közt bármelyik pillanatban eljöhet az idő, amikor hazánk és nemzetünk megmaradása érdekében cselekedni kell! Hogy a döntő órában ne vesszen hiába a lelkes ám felkészületlen magyar vér, hogy a Nemzeti Ifjúság képzett, erős és egységes legyen a szükséges időre, a Magyar Nemzeti Arcvonal felkészíti fiataljainkat az általa életre hívott Népi Akciócsoportok keretén belül.

Kultúrcsoportunk

A népi kultúra a legkifejezőbb megnyilvánulása a népléleknek. Kifejezi a nép erkölcsiségét, intellektuális szintjét és a temperamentumát. Az író és költő mártír bajtársunk Kecskés Gábor nevét viselő kultúrcsoportunk előadások, kultúrestek, valamint zenés táncestek szervezésével biztosítja az MNA tagsága számára azt a tiszta népi kultúrát, melyből a népet és nemzetet megtartó életerő fakad.